Orientation Week

     A hosszú út és az időeltolódás fáradalmainak kipihenése után elérkezett az idő a beköltözésre. A College felé menet sok gondolat cikázott a fejemben: lesznek barátaim, lesz aki segít eligazodni az új közegben, kedvelni fognak, nem leszek magányos? A nagy elmélkedés közepette egyszer csak megállt az autó. Megérkeztünk. Ja nem, még sem, csak megálltunk, mert Bitte-nek (host mother) telefonálnia kellett. Aztán a kis kocsi továbbgurult, egészen a végállomásig; Lester B. Pearson College of the Pacific. Még ki sem szálltam, már üdvözöltek a másodévesek minket. Egyik ölelés követte a másikat. Mintha csak egy régi barátot üdvözöltek volna.
  A szombat lazán telt, pakolással, játékkal: röplabdáztunk, fociztunk.
  Vasárnap volt egy kis értekezlet a tantárgyakkal kapcsolatban, aztán pedig az egész iskola fogta a sátorfáját, és elindult az óceánpartra. Fantasztikus volt. A bátrabbak, többek között én is bemerészkedtek a vízbe. "Kissé" hideg volt, de hát egyszer élünk. Itt van pár kép, a kis túráról:

 Aztán House Meeting volt minden egyes házban. Megismerkedtünk egymással, játékokat játszottunk, közelebb kerültünk egymáshoz.
   A hétfő izgalmakkal teli volt. Egy angol, egy matek, egy úszás és egy biciklizés teszt. Közben pedig ebéd a tanácsadóval.
   Tegnap reggel Village Meeting volt, aztán véglegesítettük a már korábban kiválasztott tantárgyainkat, aztán a konyhai szolgálattal kapcsolatos ismertetésen vettünk részt az első évesekkel. Délután pedig folytatódtak a programok; egészségügyi felvilágosítás stb. Este pedig? Hűha.. hát szavakkal nem lehet kifejezni milyen este volt. Egyszerűen fantasztikus! Mindenki felvette a saját kis népviseletét, és együtt táncoltunk,ünnepeltünk, játszottunk. Az ember ilyenkor döbben rá, milyen sokszínű a világ. Mennyi kultúra, mennyi hagyomány... Erről is itt van egy két kép:

   Ma reggel szintén volt egy találkozó, ismét játszottunk egy kis játékot, majd csoportokra oszolva, mindenki különböző elfoglaltságra ment. Mi, egy kisebb csoporttal, túrázni mentünk a homokos tengerpartra. Sétálgattunk, kagylót gyűjtöttünk, kis rákokat figyeltünk meg, hogyan mennek egyik kavics alól a másik alá. Ezt leszámítva a mai nap pihenéssel telt, egészen mostanáig, mert most rohanok egy játékos estére.
   Legközelebb találkozunk :)

A kezdet kezdetén

     Sok mindent elindíthat egy baráti beszélgetés. Igen, így van. Akár egy egész életet megváltoztathat. Én vagyok rá az élő példa. Tavaly nyáron, egy nagyon kedves barátom mesélt egy iskolarendszerről, amelynek ő is részese volt. Azt ajánlotta tegyek egy próbát, hiszen veszteni nem veszthetek, csak nyerhetek.
     Teltek a napok, a hetek, a hónapok már annyira nem, mert elkezdődött a pályázási időszak. Hiphop eljött a december, és meg kellett írnom a pályázatomat. Magamhoz hű voltam, és természetesen az utolsó nap utolsó pillanatában adtam postára. Nem is én lennék... Aztán várakozás.. Mintha évezredek, sőt évmilliók lettek volna! És egy nap... Hopp! - Egy e-mail! Sikerült! Igen, benne vagyok a hatvanban, bármilyen hihetetlen is. Irány Budapest, vár egy interjú. Nos, talán mondanom sem kell, hogy mennyire ideges voltam. Remegtem, mi lesz most velem. Az interjú mély nyomokat hagyott bennem, úgy éreztem ennyi volt, itt aztán mindennek vége, erre a kérdésre is hülyeséget mondtam, meg arra is, csak hebegtem habogtam. Teljesen kétségbe estem. Tulajdonképpen lemondtam az ösztöndíjról, bár az a kis remény azért még élt. Ismét évezredek a következő e-mailig. De megérte várni! Következő állomás: Csillebérc. Az utolsó forduló, az utolsó 16 diák. Fantasztikus hétvége, fantasztikus emberekkel, fantasztikus programokkal. Új ismeretek, új barátságok, és a végtelenségig lehetne fokozni.
     A tábor végével viszont még nem zárult le ez az egész. Minden egyes nap, minden egyes pillanatában megérkezhetett a válaszlevél, benne negatív vagy pozitív válasszal. Az iskolában már nem bírtam magammal, az utolsó csengővel felkaptam a táskámat, nyomás a biciklihez, és a Tour de France résztvevőit megszégyenítve tekertem haza. És akkor megérkezett az a bizonyos sorsdöntő levél! Örömmel értesítjük... Mindössze ez a két szó volt az, amit el bírtam olvasni, mert abban a pillanatban örömkönnyek hada lepett el. Sírás, nevetés, telefonálás, megint nevetés, sírás. Szegény szomszédok.. Tehát akkor irány Kanada?!
   Innentől kezdve a nyár gyorsabban repült, mint Harry Potter az aranycikesz után. (Hirtelen jobb hasonlat nem jutott az eszembe.)
   Végül eljött az utolsó hét. Még ekkor sem hittem el. Megkezdődött a pakolás, a búcsúzkodás, ami nehezebb volt minden eddiginél talán. Vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Félelem, bánat keveredett az izgalommal és az örömmel. Hiszen nem két napra megyek el.
    Az utazás napja. Valami véget ér és valami elkezdődik. Na igen, az utazás. 12 óra repülőút, és mire ideérek még mindig csak délután kettő óra lesz. "Különös, felettébb különös." Megnézni négy filmet egymás után, és még aludni is. Így visszagondolva, ez talán még vicces is kicsit. Meg aztán unalmas is bevallom, de nem számít, mert most már végre itt vagyok! Kanada, British Columbia. Lenyűgöző hely! Nem tudom elégszer megköszönni UWC Magyarország!